Magyarnándori Általános Iskola

Iskolánkról

MAGYARNÁNDORI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Magyarnándor az Északi-középhegységben, Nógrád megyében, a Cserhát dombság közepén, alacsony hegyek, dombok között, bekötőutak találkozásánál található.

A Magyarnándori Általános Iskola, melynek fenntartója a Balassagyarmati Tankerületi Központ, jelenleg, nyolc településről fogad tanulókat. A bejáró tanulóink a Volán járatok segítségével közlekednek intézményünkbe és onnan lakhelyükre.

A vidék mikrokörnyezetéből adódó nehézségek – munkanélküliség, alacsony iskolázottság, hátrányos szociokulturális helyzet, közlekedési infrastruktúra hiányosságai – jelentős feladatokat ró nevelőtestületünkre.

Iskolánk 1985-ben épült, 8 tantermes általános iskola volt 2005-ig. A 2005/2006-os tanévben 143 millió forintos fejlesztő beruházás eredményeként a tetőtérben négy új tanterem, egy számítógépterem (17 munkaállomással, ADSL központtal) egy fejlesztőterem és egy zongoraterem került kialakításra. Ugyanekkor minden helyiségünk új felszerelést kapott, és elkészült az intézmény akadálymentesítése.

2006-ban a fejlesztő beruházás részeként a fejlesztő terem 1,6 millió forint összegben mozgás-, érzékelés-, megfigyelőképesség-, finommotorika, logikai fejlesztő eszközöket kapott, ezzel biztosítva a fejlesztő munka hatékonyságának növelését.

A 2015/2016-os tanévtől a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola kihelyezett tagozata tette lehetővé a helyben történő zeneiskolai képzést.

2021-ben készült el az iskola tetőfelújítása 40 millió forint felhasználásával.

Iskolánk igyekszik kihasználni a pályázatok nyújtotta lehetőségeket (TIOP, EFOP, TÁMOP) különböző programokra, továbbképzésekre és eszközökre elkölthető összeggel.

Szakmai munkánkról

Iskolánk nevelőtestülete rendkívül innovatív, magasan képzett. Nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos képzésekre, továbbképzésekre és a pozitív alkotó légkör kialakítására, csapatépítésre.

Iskolánk egész napos iskolaként működik, az első-második évfolyamon iskolaotthonos oktatással. Alsó tagozaton napközis csoport, felső tagozaton tanulószoba szervezésével biztosítjuk a gyermekek felkészülését iskolai feladataikra.

Idegen nyelvként az angolt tanítjuk. Matematikából 1 osztálytól emelt óraszámban specializációt vezettünk be.

Az országos levelező, megyei, területi, helyi tanulmányi, kulturális és sportversenyeken tanulóink szép eredményeket érnek el.

Fontosnak tartjuk, hogy nevelőink folyamatosan kapcsolatban legyenek tanulóink szüleivel. Kérjük a szülők építő jellegű megkereséseit, segítő közreműködésüket a nevelési-oktatási folyamatban. Programjainkra és lehetőség szerint tartott nyílt tanítási óráinkra szeretettel hívjuk és várjuk a szülőket.

1999 óta alapító okiratunkban, majd szakmai alapdokumentumunkban szerepel és ténylegesen végezzük is a sajátos nevelési igényű tanulók integrált körülmények közötti nevelés-oktatását. Kiváló utazó szakemberek: gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, logopédus segítenek az olvasási- és számolási nehézségekkel küzdő gyermekeknek. Gyógytestnevelő a mozgásszervi gondok és a testtartási hibák kijavításában áll tanulóink rendelkezésére.

Több éves gyakorlati munkánk eredményei és tapasztalatai alapján továbbra is kiemelkedő feladatnak tekintjük a velük való foglalkozást.

Programjaink

Források felkutatásának segítségével minden tanévben egy napos, iskolai kirándulást igyekszünk szervezni közeli és szűkebb hazánk nevezetes helyeire az osztályközösségeknek, lehetőség szerint az iskola teljes közössége számára.

A tanítási órák után kikapcsolódást a munkatervünkben meghatározott iskolai rendezvények, játékok, versenyek biztosítanak.

Minden évben színvonalas ünnepi műsorok segítségével kívánjuk diákjaink magyarságtudatát, szemléletét formálni, alakítani.

Iskolagalériánkban folyamatosan rendezünk képzőművészeti és fotókiállításokat.

Igény szerint szervezett szakköreink a tanulók rendelkezésére állnak (színjátszó, kézműves, tömegsport).

Kapcsolatrendszerünk évről-évre fejlődik, szélesedik, megújul. A környező települések iskoláival, a fenntartóval, az önkormányzatokkal, a szakmai-szolgáltató intézményekkel, a Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálat munkatársaival, továbbá az iskola-egészségügy szolgáltatóival eredményes az együttműködésünk. Testvériskolánk a szlovákiai Ipolynyéken található Balassi Bálint Magyar Tannyelvű Alapiskola. Lehetőségeink szerint látogatjuk egymás ünnepeit, rendezvényeit, részt veszünk egymás versenyein.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support